A hajós lét sajátos jelenségei

Hangok a kabinban. Szokatlan zajhatásokra kell felkészülni így az orr elejében lévő legénységi kabinban, mint például a horgonylánc őrületes dübörgése lefelé – ez szerencsére legalább rövid ideig tart. A horgonymotor erőlködő nyöszörgése, amíg feltekeri a 2x137,5 méternyi, tonnányit nyomó láncot, viszont eltart jó negyedórát… további horgony-hang, amikor nem tart rendesen, és a hajó elkezdi vonszolni a tengerfenéken: ehhez némi rezonancia is jár persze. Ezt vagy a másik horgony leeresztése követi pár percen belül, vagy mindkettő felvonása, hogy nyugodalmasabb horgonyhely után induljunk…

Azután ott van a jégtáblák zaja, ahogy súrolják az acéltestet, fajsúlyosabb darabjaiktól meg is remeg az acéllemez. És persze a hullámok sokféle mintázatú dübörgése, csapkodása, döngése attól függően, mekkorák, és honnan érik a hajó orrát, oldalát. Aztán a léptek dübörgése a folyosón – ez persze a lépkedő vérmérsékletétől is függ, matrózlábak például jellemzően jóval testesebben döngetnek, és nem csak a súlyos, vízálló bőrcsizmák, hanem a munkából adódó lendületesség miatt :-) De senki sem járhat hangtalanul, a padló alatt ugyanis hatalmas tárolóterek visszhangzó öbleit rejti a vékony deszkapadló, némi padlószőnyeg tompítja csak a zajt. A motor morajlása tulajdonképp ringató, az aggregátort meg csak horgonyon vagy kikötőben lehet hallani, amikor teljesen elcsendesül a hajó.

És ezek eddig csak a normális zajok, de ott vannak még a szokatlanok is: például a guruló konzervek surrogása, csörrenése az alattunk lévő tárolóban – ilyenkor bizony érdemes lemenni, és rögzíteni őket, mert igen bosszantó az ismétlődő neszezés… előfordulhat kötélcsapkodás is, ilyenkor meg fel kell menni a fedélzetre, és megzabolázni a meglazult kötelet.

Összességében: rá kellett jönnöm, hogy a hajón sosincs csend. Ha tükörvízen ringunk a kikötőben, és üres a fedélzet - akkor még mindig ott a generátor halk dorombolása, hogy legyen áramunk... na jó, hát ennyi szívdobogás kell!

Ha túlvagyunk a zajokon, jönnek a szokatlan vesztibuláris ingerek: simán előfordul, hogy fejtől láb felé lityeg-lötyög, vagy oldalra gurul az ember erősebb hullámverésben. Számomra ez szerencsére inkább megnyugtató, olykor kifejezetten szórakoztató – és még tengeribetegséget sem okoz ez a testhelyzet.

De a mozgó hajón persze még az ágyban a legegyszerűbb, más helyeken sokkal nagyobb kihívásokkal találkozik az ember. Csípőmagasságban jó sok kék foltot lehet szerezni a konyhában például, a pultokat körülvevő fémkeretek nyomán, amelyek végpontként szolgálnak nem teljesen szándékosan indított mozgások számára… a WC is igen jó barátunk, nem csak azért, mert kellemes ölelgetni egy bizonyos ponton tengeribetegség kapcsán, hanem mert a praktikjus, de apró fürdőszobában kényelmes ülőhelyként szolgál, és remekül passzol a minden helyzetben értékes multitaskinghoz: pisilés közben fogat lehet mosni, fésülködni, inni, dezodorálni stb.

A bio-hulladék. Minden növényi maradékot (kivéve a magokat), a kávézaccot, a tojáshéjat, a kenyeret, a csontokat, a húst, és az üveget (!) legális, ebből következően érdemes is (a tárolóhelyek és a hulladék parti kezelésének körülményessége folytán) a tengerbe juttatni. A szabályozás megmutatja, hogy a partoktól milyen távolságra lehet ezt megtenni, úgyhogy ha ezen belül vagyunk, akkor vödrökbe gyűjtögetjük ezeket, amikor meg nyílt vízre érünk, sietve borogatjuk őket a tengerbe. A hajó megfelelő oldalán persze, hogy a cucc ne az oldalán landoljon kétes esztétikai értékű dekorációként, hanem elmossák a hullámok. Node: a nagyobb növényi maradékokat előbb aprítani kell, értsd: felszeletelni, mint egy salátát, majd némi vízzel elturmixolni, míg egy majdnem homogén állagú moslék készül – ennek mindig van egy jellegzetes szaga, én eléggé nem bírom, pláne, mikor éppen a tb-gel küzdök… de azért kezdem megszokni. A minap pl. már magamtól megcsináltam, mert már félig volt a vödör.