A negyedik turnus alatt nem voltam olyan termékeny, mint korábban – ez az egyetlen írás született. Megnyugtatásotokra közlöm, hogy én továbbra sem unatkozom azért, nem ez az oka annak, hogy nem ontom az újabb és újabb érdekes eseményekről szóló történeteket.

Egy pár említésre méltó mozzanat az utunkról: például megfürödtem a tengerben :-) Igen, bizony, fogtam magam, és egy szép napos délelőttön (persze a többiek felbujtásának engedve) „bikinire” vetkőzve kiszaladtam a fedélzetre, leszaladtam a motorcsónak számára odakészített acéllépcsőn (a vendégek éppen fókanézőben csónakáztak a közeli part mentén, ugyanott, ahol a múltkor mi is), és rövid hezitálást követően becsobbantam a vízbe. Nem mondom, hűsítő élmény volt, elsőre egy percet lebegtem benne kb., aztán kimásztam, de felbátorodva visszamentem még egy körre, és mintegy másfél percet úszkáltam a hajó mellett. De már ennek a végére is mintha millió tűvel szurkálták volna a bőrömet, és egyre lassabban bírtam csak mozogni! A slusszpoén, hogy aztán meg nem volt forró víz a zuhanyzóban… mindegy, a langyosat is kellemesen melegnek éreztem!

Ja, és hajóidőt írtunk ezen az úton: délután 2-kor átállítottuk az óráinkat 3-ra, és onnantól kezdve ennyi volt az idő a hajón, a vendégeknek is jól megmondtuk. Tettük mindezt azért, hogy a délutáni programokat ne falja fel az út során majd az egyre korábban érkező esti sötétség – reggeli utánra meg még így is minden nap kivilágosodott már.

Megint jártunk Ny-Alesundban, a világ legészakabbra fekvő településén, ugye, és nagyon izgatott voltam, mert munkaidőm kezdete dacára engedélyt kaptam, hogy kimehessek a boltba! Mert csak a kedvünkért nyitott ki, amikor odaértünk, este 7-től egy fél órára (!). Christel kedvesen elvállalta, hogy besegít addig helyettem. Siettem is nagyon, boldogan cuppogtam az út sarában. De kár volt annyira sietni: a bolt kb. 15 perccel később nyitott… úgyhogy már nagyon örültünk, mikor odagurult a bicóján a boltos néni. A cipőinket levetve tódultunk a vendégekkel az üzletbe, kedvünkre csemegéztünk (a legjobb az itteni gyapjúzokni, és rénszarvasbőr talpbetét!). Sajnos, mégsem lehetett Euróval fizetni, úgyhogy ebből lett egy kis bonyodalmam, ráadásul a szép pecsétes képeslapjaimra is kellett még bélyeget is venni, mert nem volt postaláda… na mindegy, azért még simán visszaértem a hajóra a vendégek – és így a vacsikezdés előtt, az ígért időre.

Aztán, mi volt még. Az egyik vendégünk 50. szülinapja, és nagyon kedélyes kis partyzás kerekedett este, tánc, iszogatás meg minden, miközben kikötöttünk (erős parti szélben, gratula a hajózó személyzetnek! :-) Piramyden, az elhagyott orosz bányaváros partjainál. Még az ajándék italából is megkínált Steve, a szülinapos, finom krémlikőrt kapott (és pezsgőt, már reggelihez tálaltam neki :-).

Ez egy nagyon jó kis társaság amúgy, hollandok, németek, és a változatosság kedvéért britek. Az eddig megszokottnál sokkal többször köszönték meg a munkánkat, és sokkal feldobottabb bagázs volt: minden este hosszan iszogattak a bárnál, beszélgettek. Mondjuk, ennek megvolt a „hátránya” is, alig bírtam kinn a bárban, olyan gyorsan kellett kiszolgálni őket. Na, ráadásul ki kellett pont cserélni a söröshordót, és rendben ment is a dolog, de lányos zavaromban elfelejtettem visszakapcsolni a szén-dioxidot, úgyhogy egy idő után csak nem akart habosodni a sör… már ott sorakoztak a gyászos, sárga löttyel teli korsók a pult mögött, meg persze az eddig igazán dicséretre méltóan türelmes és megértő szomjas emberek előtte, mikor rászántam magam, hogy segítséget kérjek Janától. Ő persze rögtön észrevette, mi a gond, úgyhogy ki is javítottuk. Elkezdett jönni a szép habos sör – de számomra ez volt az utolsó este, amit a bárban töltöttem… azóta inkább mosogatok a biztonságos kis konyhában egész este.

Eljutottunk a harmadik film megnézéséig is – az „Esküvő monszun idején” került sorra, két estét szépen megtöltött. Ajánlom mindenkinek, igazán hangulatos darab!

Kíváncsian várjuk a következő utunkat, több okból kifolyólag izgatott a legénység. Egyrészt ez lesz az utolsó utunk, másrészt különleges társaság érkezik: „a művészek”. Hogy ez alatt mit értsek, arra ahány kollégát kérdeztem, annyiféle válasz érkezett. Sascha: mindenféle fura étkezési szokásaik vannak, változatos kívánságaik, és lehetetlen időpontokban bukkannak föl ennivalóért (mondjuk, megjött róluk a céges email, és tényleg van egy-két érdekes kívánság, pl. „nem eszem szárazföldi gerinces állatot”, vagy a „peschetarian”, aki vega, de halat eszik azért). Christel: sokáig fenn vannak este bulizni, reggel meg jó későn kelnek. Jana: idegesítő bagázs, oda kell rájuk figyelni, mert elcsennek mindenféle konyhai eszközöket, és képesek összefestékezni, meg mindenféle inadekvát módokon használni azokat. Dani: idejönnek ihletért, és festegetnek, meg szobrászkodnak. Úgyhogy már én is érdeklődve tekintek a következő, két hetes utunk elébe. De előtte még Captain's Dinner, meg Changing Day… és persze a várva várt nagyobb lélegzetvételnyi szünet órái is Longyearbyen-ben, sok aluszkálással, shoppingolással, netezéssel, ez meg az.

P.S.: 1. megvolt a Captain's Dinner, 2 órával többet melóztam miatta, és 2x megtapsoltak a vendégek bennünket, a köszöntő beszéd előtt és után... egész könnybe lábadt a szemem a meghatottságtól.

2. másnap, azaz a changing day reggelén 8-kor jöttem rá a kész reggeli és a tök üres szalon kombinációja kapcsán, hogy valószínűleg visszaálltunk helyi időre, csak nekem felejtettek el szólni... úgyhogy sikerült aznap hajnal 5-től este 6-ig dolgozni :-)