Sajátos hangulat jellemzi azokat a perceket-órákat, amikor egy-egy állat látótávolságba kerül. Illetve, mit „kerül”?! Folyamatosan kíváncsi szemek fürkésszék a közeli s távoli partokat óriásibbnál hatalmasabb távcsövekkel, a „zsákmány” reményében. Nade, ha lencsevégre kerül: először is, aki először felfedezi, annak a melle dagadozik a büszkeségtől. Gyorsan értesíti mindenkit, és a lelkes tömegek már áradnak is a fedélzetre, mindenféle valutában mérve feltehetően milliókat érő optikai felszereléseikkel együtt. Aki él és mozog, eldob mindent, beleértve persze a konyhai eszközöket is, és hirtelen ez az élőlény válik mindennél fontosabbá és becsesebbé. Sascha bekapcsolja a kameráját a konyhaablakban, Jo szinte a levegővételről is megfeledkezve pipiskedik a kissámlija tetején a hídon. Ő a bálnának örül a legjobban, de azért a jegesmedve is megdobogtatja a szívét. Aranyos amúgy, hogy akik sok éve itt járnak, azok is milyen gyermeki lelkesedéssel képesen a kamerán csüngeni egy-egy példány láttán :-) De még a fókák miatt is szigorú csendszünetet kell ám tartani a hajón! Mert állítólag a több száz tonna úszó acél nekik smafu, viszont az emberi zajt nagyon nem komálják, úgyhogy ilyenkor halk motorral, befogott szájakkal közelítjük meg őket.

Rozmár

Ezek a hatalmas állatok nagyon tudnak élni: a 40-50 haverral összejönnek a parton, egymás hegyén-hátán heverésznek, röförésznek, lustán és hosszan vakarásszák magukat mindenféle uszonyaikkal, eregetik a gőzfelhőket az orrukból. Ha mindezt mégis megunják, lehengerednek a partra, becsobbannak a vízbe – és állítólag innentől kezdve ez a lomhának tűnő zsír-, hús és bőrtömeg a motorcsónakot megszégyenítő sebességgel tud mozogni, úgyhogy a látszat csal! Első alkalommal csak madártávlatból nyílt alkalmam megtekinteni őket, mert velük volt egy, azaz egy darab nőstény – és ők állítólag idegesebbek… másodszorra viszont kb. 40 méterre megközelítettük a srácokat, nagy élmény volt, mert így hallhattam a hangjukat is, remélem, a videó is visszaadja! 2016. 09. 05.

Aztán egyik vendégünktől, egy idős hölgytől megtudtam, mert bizalmasan rendelkezésemre bocsátotta ezt az értékes információt, hogy a férfiak olyanok, mint a rozmárok: állandóan finganak és böfögnek! Próbáltam ám én védelmembe venni a magyar hímeket legalább, mondván, velük nekem azért jobb tapasztalatom van, de simán elhessentette az érveimet, közelebb hajolt, gyámolítóan a vállamra tette a kezét, és kedveskedve hangsúlyozta: ne gondoljam, hogy én másfélét fogtam ki! :-D

(Hm. Ahogy a kezemet elnézem, inkább én nevezhetnék rozmárbőr-hasonmás versenyen: olyan vastag, piros foltos és piszkosnak látszó a kézfejem, hogy egy kifejlett hím is megirigyelhetné...)

Ja, mint megtudtam, amúgy azért olyan illatkásak a srácok, mert szinte kizárólag a tengerfenék iszapjából érzékeny bajuszuk segítségével felkutatott, majd felturkált kagylókat fogyasztják – és egyszerre vagy 501-60 kg is leledzik ezekből a sajátos szagú héjas állatkákból a bélrendszerük különböző szakaszaiban… nos, el lehet képzelni az eredményt.

Fóka, mackó

Szeptember 5-én megvolt az első fóka-spottingom! :-) Ez azt jelenti, hogy én vettem először észre egy fókát, aki egy jégtáblán fetrengett, nem messze a hajó orrától. De ez még mind semmi! Mielőtt felocsúdhattam volna efeletti örömemből (nomeg abból a plusz boldogságból, amit Jo lelkes kurjantása okozott a rádióban, amikor értesítettük erről a hírről :-), arra lettem figyelmes, hogy még egy fej bukkan fel a fóka mögött a jégtáblán. Jé, lelkesedtem volna éppen magamban, még egy fóka! De mielőtt még kimondhattam volna, kiderült, hogy de hát az nem is még egy fóka, hanem bizony jegesmedve!!! És egy másodpercen belül mind a ketten eltűntek a jégtábláról… na ezzel a fogással én nagy sztár lettem aznapra - mondjuk, sajnos a többiek lemaradtak erről az akciójelenetről. Ugyanakkor a következő, immáron sikeres fókavadászat látványát én szalasztottam el, úgyhogy már „csak” a vacsoráját komótosan marcangoló mackót fényképezhettem rongyosra, egészen közelről viszont!

Szeptember 6-án egy remek előadást hallgathattunk meg orosz túravezetőnktől, Nikitától, aki a hetvenes évek óta foglalkozik a jegesmedvék tanulmányozásával. A „Polar bear safety” tájékoztató során leginkább arra hívta fel a figyelmet, hogyan lehet a fehér bundások ellen erőszak nélkül védekezni, megelőzni a veszélyes helyzetek kialakulását. Ő maga sosem visel lőfegyvert, hanem csak egy embermagas rúddal egészíti ki a nonverbális kommunikációs eszköztárát. Ugyanis ha elég határozott vagy, és felegyenesedve, dominanciát sugározva jelensz meg a medve számára, akkor ő érzi magát fenyegetve, és nem fog támadni, sőt, inkább menekülőre fogja. Nagyon okos állatok, állítólag az intelligenciájuk valahol a kutyák és az emberszabásúak között van. Óvniuk kell magukat a sérülésektől, mert nehezen gyógyulnak ebben a hidegben – már csak ebből a kettőből is az következik, hogy gyanús helyzetben okosabb inkább lelépniük!

Stílusosan, az elŐadás végeztével a közeli parton megjelent két medve is, egyikük a vízparton matatott, a másik (izgatott sirályok felhőjétől követve) az ellenkező irányba kocogott a dombon, időnként megállt, sőt, két lábra ágaskodott! :-)

Gyilkos bálna

Hát a "fekete-fehér delfin" is megvolt!!! Szerencsére jól időzítettek a "hölgyek" (ld. később), mert pont az alvás utáni kis szabadidőmben érkeztek a hajóhoz, amikor éppen az ebédemet fogyasztottam a hídon (Sascha múltkori horgászásának gyümölcsét, amiből büszke örömmel süt nekünk mindig frisset, ha kérünk). Szóval hölgyek, mert a kapitány szerint a hímeknek sokkal nagyobb a farka :-) mondjuk vicces, én épp felfogtam, hogy látunk valamit, ő meg itt a farokméretekkel dobálózik... egész sokáig követtek miket a kecsesen fel-le bukó emlősök, a hajó által felkavart halrajokra vadászva - nyomukban persze az elmaradhatatlan sirályokkal.

Nem sokra rá még egy ámbrás cetet is "megközelítettünk", és ő is megajándékozott minket nem csak a gőzfelhők eregetésével, de még emblematikus uszony-jelenettel is, mielőtt lehúzódott volna a több száz méteres mélységbe.