Eddig nem is igen írtam kicsit összeszedettebben a munkám mibenlétéről, mert csak kapkodtam a fejem ugye. Úgyhogy itt a legfőbb ideje, hogy felskicceljek nektek egy képet arról, mégis hogyan is telik egy-egy átlagos napom (ha van ilyen egyáltalán – mert tipikusan valami mindig másképp alakul, mint ahogy terveztük).

Az első két úton ugye a reggeli műszakot vittem, ami időben annyit jelent, hogy reggel 6-tól délután 1-ig dolgoztam (azaz a reggeli előkészítésétől az ebéd kezdetéig), majd este 6-9-ig (vacsielőkészítéstől a romok eltakarításáig). Ez összesen 7+3, azaz 10 óra meló, közte 5, majd 9 óra pihenővel, ami így leírva tényleg nem tűnik túl vészesnek. Tulajdonképpen rendben is volt, hiszen többnyire kipihenten kezdtem mindig a műszakjaimat – és aztán volt miben elfáradni, mert egy-egy pisilésnél több időt nem töltöttem tétlenül…

A hajnalokat fél 6 körül kezdtem, egy kis reggelivel Daninál a hídon, aki 4 óta az őrségét töltötte, többnyire kellemesen nyugodalmas körülmények között, pláne, ha horgonyon álltunk. 6-kor indult a pörgés lent: villanyok felkapcs a szalonban, zene, a konyhában: kávébekészítés, zsömlék kirakosgatása a sütőbe, dekoratív és gazdag hidegtálak elkészítése. Egy felvágottas, egy sajtos, mindkettőn kb. 5-6 -féle finomság. Utóbbin kétféle keménysajt, camambert, kéksajt, lágy kecskesajt… ha időm engedte, még ki is dekorálgattam zödségekkel, szőlőszemekkel. Aztán joghurt a tálba, kétféle gyümölcslé a kancsókba, felvágni csinos kis szeletkékre a vajat, és hideg vizes tálba tenni (vagy csak utóbbi, ha előzőleg már felvágtam tarcsiba a vajat :-). Felvágni valami zöldséget meg gyümölcsöt, háromféle kenyeret a kosárba tenni, és már negyed 8 van, indulhat a zsömlesütés, meg a második kávéfőzés és teavízforralás. Büféasztal előkészítve vár az éjszakás kolléganő keze munkája nyomán, nekem csak ki kell nyitnom a müzlis, lekváros, nutellás, mogyoróvajas, mézes üvegeket. Ha tojásnap van (minden másnap), akkor mindezek mellé aggódhatok amiatt, hogy megfelelő állagúra sikerül-e a sütőben sütött (frankó elektromos ipari sütőnk van, gőzölős funkcióval :-) főtt tojás, vagy a rántotta.

A kihurcolással fontos jól időzíteni (mint mindennel), mert nem jó, ha minden túl korán kint figyel a büféasztalon a már beszállingózó, éhes vendégek szeme láttára, viszont 8 előtt 10 perccel már nagy a mozgás a folyosón, nehéz megrakodva közlekedni… 8-kor kolompolok: szabad a rablás! És: ilyenkor van kb 5 értékes percem levegőt venni, jee! :-) Meg megengedni a mosogatóvizet, mert 10 perc múlva már szedni kell a csészéket, tányérokat, kicsi és még kisebb tálkákat az asztalokról, okosan szortírozva a mosogatóba szórni, majd a gép kosarába, közben feltölteni az elfogyott kajapiákat a szalonban… mire minden csetresz visszakerül a konyhába koszosan, megjelenik a szakács álmos fejjel, első útja a kávégéphez vezet, amit ha szerencséje van, már bekészítettem számára. Innentől kezdve már indul az egymást kerülgetős balett, egyedül azért egyszerűbb ebben a konyhában is. Meghát Sascha ontja a főzés kellékeit a mosogatóba! De közben persze a szalont is ki kell takarítani, remélhetőleg éppen üres, mert a vendégek kirándulnak. Elpakolni és letisztítani a büféasztalt, visszatenni minden tisztát a helyére, feltölteni a kifogyott szárazkajákat. Feltölteni a benti hűtőt a kintiből, meg a hajó különféle zugaiban található tárolókból. Lassan a „főnökasszony” is megjelenik, és innentől kezdve tényleg nincs megállás: ő meg a mindenféle szokásos teendőkről ontja az utasításokat, illetve meglepő újdonságokkal is megörvendeztet, amiket párhuzamosan el kell(ene) végezni. Sütisütés, krumplipucolás vagy parmezánreszelés Saschának, a biohulladék aprítása késsel, géppel – továbbá változatos pluszfeladatok, mint pl. a sarkok kivikszelése, a falak lemosása (!), porszívózás a folyosón… közben persze mindig legyen friss kávé és forró víz, csészékkel együtt a szalonban. És már dél van, ebéd-előkészítés, megfelelő tányérok a megfelelő helyre a büféasztalon, chevy-k, menütáblácskák megírása, forró víz a bárhoz – és közben záporoznak, hullanak a hatalmas szennyes edények a tűzhelyről a mosogatóba.

Csapatmunka ez a javából, elengedhetetlen az állandó egymásra figyelés, és összehangolódás. Ennek érdekében például minden pillanatban fontos tájékoztatni a többieket arról, mit csinálsz, mit fogsz utána, és ha a látóterükön kívül kerülsz, akkor arról, hová mész – legyen szó akár egy egyperces pisiszünetről… kezdetben ehhez nehezen szoktam hozzá, de elfogadtam az érveket: „bármi van”, tudniuk kell, hol keressenek, akár bálnát nézni kell menni hirtelen, vagy segítség kell a konyhában, vagy a kapitány hívat minket stb...

De az ebédhez csöngetés nekem már a szabadulást jelzi*, jee! :-) Egytől alvás a kabinban, csatlakozom Danihoz, aki dél óta pihen (jó esetben). Ő négykor kezd újra, én általában kicsit később, öt felé csatlakozom, ebédelek egy későit a hídon. Hattól megint indul a bánya: vagy a konyhában, vagy a „fronton”. Azaz: vagy az edényekkel hadakozom három órán keresztül folyamatosan (de legalább nem kell jópofizni) a mosogatóban, majd koppra kitakarítom a konyhát, vagy a tányérokkal zsonglőrködöm, meg az ételek pótlásával a büféasztalon, meg az esetleges italrendelésekkel a bárban – ugyanitt kezdődik hamarosan a pohármosogatás is. Valahogy mégis nyugisabb itt kint, rá kellett jönnöm. Úgyhogy előszeretettel választottam ezt, ha Jana is beleegyezett.

9-től pedig megint relax, többnyire ez is azonnal az ágyban indul… kis dumcsi még elalvás előtt, aztán az igazán jól megérdemelt szunyaaa!

Már egész megszoktam ezt a ritmust, amikor is eljött a harmadik turnus, és hosszas rábeszélésre műszakot cseréltünk Christallal, a holland jogásznővel (!): enyém lett az esti. Tartottam tőle, mert akkor ugye megint csomó újdonságot meg kell tanulni (legfőképp a kenyérsütéstől tartottam), és biztos arról fog újra szólni az élet, hogy állandóan okítanak, meg korrigálnak, meg stb… ráadásul tök kevés időnk lesz együtt Danival… de az volt a bemondás, hogy az sokkal nyugisabb, magam oszthatom be az időmet, alig vannak vendégek, csak takarítani kell – ja, és főleg tudnom kell a tennivalókat, ha esetleg helyettesíteni kell. Esélyem se volt tehát, és bár egyikünk se lelkesedett a cseréért, belementünk Christallal erre az egy útra.

Eddig két estén vagyok túl, és mondhatom: jól jártam! Szinte már sajnálni fogom, ha visszacseréljük. Most ugyanis este 11-től hajnal 4-ig, majd délután 1-től este 6-ig dolgozom. Az első szakasz tényleg nagyon nyugis: van mit csinálni, nem unatkozom, de tény, hogy legalább nincs ott se vendég, se kolléga, akikkel a tereken, és/vagy a munkafolyamatokon osztozni kéne, úgyhogy szépen csinálhatok mindent a magam ritmusában. És legalább nem „rombolják le” rögtön: a szalont szép tisztán és rendben hagyom ott, könyvek is rendbe rakva, padló és asztalok tisztán csillognak. Konyha is makulátlan, végre nem csak egy másodpercre látszik üresen a munkalap… a mosogatógépet hálásan tisztogatom, igazán teherbíró „kolléga”. Éééés: a kedvenc viccem főszereplője lettem :-) Ki az? Korán kel, fehér ruhát (mondjuk nem) hord, és kenyeret süt, de nem a pék az? … a Sari az!!! (Azt már meg se említem persze, hogy a másik kedvencemnek is, miszerint „drágám, súgj valami mocskosat a fülembe! - Konyha...”) És eddig egész jól muzsikáltam e téren, úgyhogy jöhetnek a flikk-flakkok: különféle lisztek, magok, fűszerek, formák – már érzem, hogy megállíthatatlan péknő leszek, haha. Mondjuk ilyen dagasztógéppel nem nehéz ügy… a WC-takarítás meg termosz-tisztítás csak hab a tortán, changing day-en rájöttem, hogy a klotyók a kedvenceim, de komolyan. Könnyű munka, gyors, illatos és szép eredmény (Nomeg itt a saját bőrömön volt alkalmam tapasztalni annak jelentőségét, hogy tiszta és illatos fehér mikrofonhoz hajolhasson közel az ember, ha a szükség úgy hozza). Tiszta ágynemű-hajtogatás, ez meg az, és már itt is a hajnal 4, a mentás zöld tea csodákra képes. Dani álmos fejjel érkezik, megkapja a teáját/kávéját, még egy kis dumcsi a hídon, és 5 felé megyek is aludni. Délig ki is pihenem magam, és egykor épp az ebédbecsngetős pörgés kellős közepébe csöppenek a konyhában. Ahol ugye vagy a mosogatós, vagy a tányérbeszedős melóka közben áll módomban végleg felébredni. Miután elmosogattam, megint egy kellemes időszak jön, mert ilyenkor Jana és Sascha is pihen: egyedül vagyok, hurrá! Ha oltári mázlim van, még 5 percre a hídra is felmehetek leülni egy banános forrócsokira a szelekítv hulladékrakosgatás közben. Ha nincs oltári mázlim, akkor inkább összetört tányérokat szedegetek émelyegve a szalonpadlóról, népes nézőközönség (remélhetőleg inkább) empatikus szeme láttára. Nade 6-kor úgyis mindennek vége*, és vagy bezuhanhatok végre az ágyba, vagy bekaphatok valami finomat, és a porcukros-karácsonyihangulatos hegycsúcsok alatt hajókázva blogolhatok a hídon!

*A munkaidő terjedelméhez azért elkél egy kis kiegészítés. Szóval az úgy van, hogy „általában” pontosan vannak a váltások, de azért ha éppen zajló munkafolyamat van, azt azért nem hagyjuk félbe. Változó, hogy ezt hogy viselem, és ezt nem is nagyon tudom palástolni – nem mindig egyezik a többiekkel az elképzelésünk azt illetően, hogy minek kell még mindenképpen beleférnie a műszakomba… én úgy vagyok vele, hogy amikor ott vannak a többiek, hogy átvegyék a stafétabotot, akkor fölösleges még ott maradnom fél órát, csak hogy tiszta legyen a mosogató – végül is aki most kezdi a műszakját, az dolgozni jött, nem? Én se veszem zokon, ha (amúgy minden alkalommal pontos!) érkezésemkor azonnal bele kell csapnom a lecsóba, ott folytatom, ahol a másik abbahagyta. Ezért a napközbeni váltásoknál eléggé ragaszkodom a pontos befejezéshez. Ugyanakkor sz éjjeli műszak végét sose tartom be, egy-másfél óra simán rácsúszik, mert akkor tényleg egyedül vagyok, és nem csinálja meg helyettem más az elvégzendő (és egzakt, belátható) feladatokat. De nem is sír emiatt a szám!